(H)ősök nyomán
(H)ősök nyomában Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2019. június 08. szombat, 12:36

A Honvédelmi Sportszövetség Honvéd Kadét Program szabadidős honvédelmi nevelést megvalósító programok támogatása című pályázatával elnyert programsorozat keretében a kadét növendékek a két történelmi jelentőségű város (Balassagyarmat –„Civitas fortissima”–, Szécsény) emlékhelyeinek felkeresésével bővítették történelmi ismereteiket.

A múzeumlátogatások az átélés lehetőségét nyújtották számukra: Balassagyarmat „Bölcsőtől a sírig” állandó kiállítása a szűkebb szülőföld közösségi értékeit, a palócok hagyományokban, szokásokban, tárgyakban alakot öltő kultúráját tárta eléjük. A kompetens ismeretek átadása érdekében idegenvezető kísérte a csoportot.

A résztvevők Somoskői Júlia hadnagy irányításával az emlékezés koszorúját helyezték el a világháborúban elesett hősök emlékművénél.

Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeum (Forgách-kastély állandó kiállítása) a Rákóczi-szabadságharc tankönyvből ismert anyagát tették átélhetőbbé, melynek fókuszában a két fontos, Nógrád megyében zajló eseménye áll: az 1705-ben Szécsényben megtartott országgyűlés, valamint az 1710 januárjában, Romhány és Érsekvadkert mezején lezajlott ütközetként ismert sorsdöntő csata.

A tanulók a témakörhöz kapcsolódó ismereteikről TOTÓ kitöltésével adtak számot. A jól teljesítők jutalmazására a program záróeseményén, 2019. 06. 13-án kerül majd sor.

Az utazás során Balassagyarmat és Szécsény városok történelméről, azok nevezetességeiről Puporka Melani és Lavaj Gréta 10. A osztályos tanulók tartottak kiselőadást társaiknak.

A kirándulás során szerzett élmények a közösségformáláson túl a Honvéd Kadét Program stratégiai céljainak megvalósulását: a tantárgyi oktatást, a honvédelmi és érzelmi nevelést szolgálták.

Matuszkáné Földi Klára instruktor

 


Számláló indulása: 2015.05.22.

Joomla templates

Oldalunk cookie-kat használ, hogy személyre szabhassuk tartalmainkat, szolgáltatásinkat és hogy elemezhessük látogatottságunkat. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.

EU Cookie Directive Module Information