Rendészavatón készült fotók - 2018. október 5.
Írta: Administrator   
2018. október 06. szombat, 07:44

 
Fotópályázat - Állatok világnapja
Írta: Administrator   
2018. október 03. szerda, 22:22



 
 
MLSz-tornagyőztes a Fáy leány és fiúcsapata
Írta: Administrator   
2018. szeptember 24. hétfő, 21:54

Várakozáson felüli eredménnyel, kettős tornagyőzelemmel zárt a hétvégén Telkiben, a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőközpontjában rendezett Fair Play Tornán a Salgótarjáni SzC Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma: a Bozsik-program Tanévindító Fesztiválján az amatőrök közt mind a fiúk, mind pedig a leányok korosztályos küzdelmét a bátonyterenyei diákok nyerték.

Sipkó Sándor tanár úr növendékei a tavaszon, a Közép-magyarországi döntőig jutottak, ott az előkelő harmadik helyen végeztek, ezzel vívták ki az országos döntőben szereplés jogát.

A Fáy az iskolatörténetének egyik legfontosabb sportsikerét aratta a hétvégén, a díszes kupa méltó helyet kap majd a tanintézetben – kommentálta az eredményt Dániel László iskolaigazgató.

A becses trófea mellé mind a fiúk, mind a leányok mezőnyében a gólkirály cím és a legjobb kapusnak járó elismerés is Nógrád megyébe került. A diákok egyébként emléktárgyakkal, az aranyéremmel és feledhetetlen emlékekkel tértek haza a versenyről. S amit az MLSz edzőközpontjában történt sikeres szereplés élményén túl még hazahoztak, az egy becses fotó, melyen a két győztes Fáy-csapat játékosai a kétszeres magyar és háromszoros osztrák bajnok futballistával, a Magyarországon 1981-ben az év labdarúgójának választott, Ezüstcipő‑nyertes hazai-, és 1984-ben az osztrákoknál gólkirályságig jutott válogatott játékossal, Nyilasi Tiborral közösen szerepelhettek.


A Fáy fiú csapatának tagjai: Nagy Gergő, a torna gólirálya, Kőszegi Dominik Richárd, Uhrin Balázs, Rátóti Zoltán, a torna legjobb kapusa, Szőrös Béla, valamint Kun György István.

 

 

A Fáy Amazonok” csapatát pedig Rácz Mónika, Puporka Angelika, a torna gólkirálya, Pusomi Dzsenifer, Rácz Tünde, a gólirály Zámbó Adrienn, valamint Szabó Anita és Lavaj Gréta alkotta.

 

Gratulálunk a remek szerepléshez!

 
GINOP - sajtóközlemény
Írta: Administrator   
2018. június 27. szerda, 13:08

2017. december 1-től a Salgótarjáni Szakképzési Centrum és tagintézményei közreműködésével elindult a GINOP 6.2.3-17-2017-00040-es projekt.
A kedvezményezett neve:
Salgótarjáni Szakképzési Centrum
A projekt címe:
A szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztése
A szerződött támogatás összege:
550.000.000 Ft
A támogatás mértéke: 100%
A projekt tervezett befejezési dátuma:
2020. május 31.
A projekt azonosító száma:
GINOP-6.2.3-17-2017-00040

Sajtóközlemény



 

 
Suliújság 2018. május
Írta: Administrator   
2018. május 12. szombat, 07:34

 

 

Véget ért a Digitális Témahét, elkészült a Suliújság!

 

2018 május 11-én iskolagyűlés keretében került sor a Digitális Témahét értékelésére, a jutalmak átadására.

A fotópályázat győztese Lavaj Gréta 9.A osztályos tanuló lett "Feketén - fehéren" című munkájával. A "Legyél író, költő!" írásmű készítésére inspiráló felhívásunk kapcsán Oláh Sarolta (SzH/2.b) tollából született írásmű érdemelte ki az első helyezést "Képtelen történetével". Az informatikai totóban Puporka Melani és Hrozik Norbert (9.A) csapata lett a legeredményesebb.

A program zárásaként debütált az iskolaújság, amely elektronikus változata alább olvasható.

 

Matuszkáné Földi Klára

a program felelőse



 
Képzési kínálatunk nappali tagozaton
Írta: Administrator   
2018. január 24. szerda, 08:15



 

 
Képzési kínálatunk felnőtteknek
Írta: Administrator   
2018. január 24. szerda, 08:20



 

Csatlakozz hozzánk!


- Ha szeretnél érettségizni,
- ha van már érettségid, de szakmát is akarsz,
- ha általános iskola után egyből szakmát szeretnél,
- ha van már szakmád, de érettségiznél akár nappali, akár levelező tagozaton,
- ha belügyi rendészeti pályára készülsz,
- ha családias környezetre, oldott hangulatú közösségre vágysz,
válassz minket, legyél a Fáy tanulója!

Amit diákjainknak nyújtani tudunk:
- valamennyi képzéstípusunkban a jogszabályi keretek szerint megállapított jogosultság diákigazolványra és családi pótlékra
- bizonyos szakmák esetében ösztöndíj,
- kollégiumi ellátás,
- saját konditerem használata,
- jogosultság esetén ingyenes tankönyvek,
- kedvezményes diákétkezési lehetőség,
- jól felszerelt tantermek,
- angol, német, francia nyelv oktatása,
- gazdag könyvállományú könyvtár,
- korszerű, digitális oktatási formák,
- nagy módszertani gazdagsággal és szakmai felkészültséggel rendelkező, empatikus nevelő testület.

Amennyiben minket választasz, további információkkal szerdai napokon 8 és 14 óra között tudunk szolgálni.

Címünk: 3070 Bátonyterenye, Ózdi út 39
Telefon: 06/32-353692
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
honlap: www.fayszakkepzo.hu

 
Miért legyek a FÁY tanulója?

 
«ElsőElőző12KövetkezőUtolsó»

2. oldal / 2

Számláló indulása: 2015.05.22.

Joomla templates

Oldalunk cookie-kat használ, hogy személyre szabhassuk tartalmainkat, szolgáltatásinkat és hogy elemezhessük látogatottságunkat. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.

EU Cookie Directive Module Information